NB I 27. forduló

játékvezető:
Farkas Ádám
1287 néző
2016.04.09 18:00
A mérkőzés befejeződött.
2 2
  0 2
tudósítás
A mérkőzés eseményei percről percre
 

A Videoton felállt a Vasas ellen 0–2-ről, de tovább nem jutott, pontosabban ennyi kihagyott helyzettel egyszerűen nem is juthatott el a három pontig. A döntetlen egyik félnek sem volt ideális eredmény, és ez szerencsére meg is látszott ezen a mérkőzésen.

A mérkőzés vége
90'

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

 
90'

Suljic beadása után Hermány elkapja a labdát Juhász elől.

Csere
90'

Az utolsó csere a meccsen: Szivacskit Preklet Csaba váltja.

Csere
89'

Ádám le, Milos Adamovics be.

 

Három perc a ráadás.

 
88'

MECCSLABDA? Hermány kiüti a labdát Tischler háromméteres csukafejese után.

 
87'

Berecz 24-ről ölön találja Kovácsikot.

Csere
84'

Az első Vasas-csere: Novák le, Iliasz Ignatidisz be.

 
83'

Géresi középtávolijában van erő, de az irányzékkal gondok akadtak. Hermány fogta ezt is.

 
82'

Hermány elkapja Oliveira 16-osról megküldött, de erőtlen lövését, gyorsan indítja társait, akik azonban nem tudják kihasználni, hogy csak két hazai bekk maradt hátul.

 

A Videoton átvette egy mutatóban a vezetést az NB I-ben, pedig azt eddig „vasmarokkal” tartotta a Haladás: a fehérváriak mérkőzésein esett eddig a legkevesebb gól (2.04). Ma javítottak.

Gól
78'

EGYENLÍT IS! Géresi kap egy jó passzt a balon, éppen csak eléri a labdát, ballal beadja, a hosszúról Oliveira visszafejeli Loic Nego elé. A francia légiós nem lő kapásból, inkább leveszi a labdát, és 15-ről ballal a jobb alsóba talál. Hermány hiába vetődött: 2–2!

 
77'

Berecz kissé balról a léc fölé teker, jó 22-ről.

Gól
74'

SZÉPÍT A VIDI! Oliveira jobb oldali beadásáról lemaradt a teljes Vasas-védelem, Géresi Krisztiánnak belefér a hosszú levétel is, de jobbal a bal alsóba lő az ötös elől. Furcsa mozdulattal: 1–2!

Sárgalap
74'

Asmir Suljic és Remili Mohamed dulakodik egyet: sárga ide és oda is.

 

A nap jelenete: Oenning inni ad Géresinek. Csak nehogy olyan szer legyen benne, mint az állítólag egy brazil-argentin meccsen egy bizonyos kulacsban.

Sárgalap
71'

Novák Csanád kap sárgát Vinícius megrúgásáért.

 
70'

Tischler fejesét magához mágneskedi Hermány.

 
65'

Berecz jobb oldali sarokrúgását kifejeli a rövid kapufa elől Szolnoki.

Sárgalap
63'

Juhász Roland odacsap Remili fejéhez, sárga.

 
62'

ZICCER, KAPUFA! Géresi 8-ról a bal alsót veszi célba, Hermány gyors vetődéssel eléri a labdát, amely a kapufát is érintette, mielőtt elhagyta volna a játékteret.

 
57'

Hermány alaposan elméri Oliveira ívelését, Géresi azonban kisodródik nagyon jobbra, és nem talál célba. A SOKADIK HAZAI ZICCER!

 

Pedig a hagyományok alapján éppen a Vasas bal oldalának kellene erősebbnek lennie.

 
57'

Oliveira középtávoli próbálkozása is célt téveszt, miután Suljic és Géresi összezavarta a teljes Vasas-baloldalt.

 
55'

Géresi nem sokkal véti el jobbal a túlsó felsőt a 16-os jobb sarkán kissé belülről, Suljic passza után.

Csere
54'

Haraszti le, Loic Nego be. Az utolsó hazai csere.

 
52'

Újabb hazai helyzet! Oliveira szabadrúgását az előrehúzódó Juhász 10-ről a kapushoz bólintja.

 
48'

Berecz indít a 16-os elől, kár, hogy a labda jobbra, Novák meg éppen balra indult el.

Második félidő elkezdődött
46'

FOLYTATJUK!

Csere
45'

Ez sem meglepő: Feczesin le, Tischler Patrik be.

 

A Videoton a harmadik legjobb hazai mérlegű csapat az élvonalban, 42 pontjából 32-t így szerzett. 2015. augusztus 8. (Videoton–FTC 1–3) óta veretlen a gárda pályaválasztóként, ez tizenkét mérkőzéses szériát (10 győzelem, 2 döntetlen) jelent.

 

Akkor a hazaiak mostani segédedzője, Pető Tamás is betalált.

 

A kétezres években vendéglátóként a Vidi általában esélyt sem hagyott a Vasasnak. Tizenhárom mérkőzésből tizenegyet megnyert – ötöt háromgólos különbséggel –, egyszer 2–2-es döntetlen született, egyszer pedig az angyalföldiek kerekedtek felül. Ez a 2001. április 21-i 2–3 a legutóbbi Vasas-siker látogatóként a Vidi ellen.

Első félidő vége
45'

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

 
44'

Pátkai emelését jobbról Szolnoki ügyesen fejeli vissza, a 16-os elé, Oliveira azonnal lő, de Korcsmár önfeláldozóan belevetődik a labda útjába. Majd gyorsan maga alá kapja a kezét, de így sincs 11-es, a hazaiak hiába reklamálnak.

 
41'

Vida vezeti, vezetgeti a labdát, Novákhoz passzol, aki jobbal elvéti a jobb felsőt 10-ről. Nagy helyzet volt, középen sokan várták a passzt. HIÁBA.

 

A vasasfc.hu végzett a számolással, és 100 fősre teszi a vendégtábort.

 
38'

Oliveira indítása olyan remek, hogy Feczesin sprint helyett csak legyint.

 
37'

Szolnoki bedobása után Suljic kicsivel a 16-oson belülről lő, de ez sem gond Hermánynak, ez a lövés sem volt túl helyezett.

 

Horváth Ferenc együttese a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből csak egyen, az utolsón szerzett három pontot. A Vasas többnyire gyengélkedik idegenben, a Honvéd elleni pontszerzése ritkaságszámba ment. A piros-kékek a legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésükön mindössze egy gólt szereztek (mlsz.hu).

 

A székesfehérváriak kétségtelenül félelmetesek pályaválasztóként, a legutóbbi 12 hazai bajnoki mérkőzésükön 32 pontot szereztek. A tavaszi idényben Felcsúton rendezik a hazai bajnoki találkozóikat, eddig négy összecsapáson nyolc pontot szereztek. A Vidi a Vasas közvetlen riválisai ellen 2016-ban eddig négy meccset vívott, kettőt a Békéscsabával, kettőt pedig a Puskás Akadémiával. Mind a négy találkozót a Pancho Arénában rendezték, a négyből csak egyet nyert meg a Vidi, három döntetlenre végződött.

 
35'

Vida középtávolijára dől rá magabiztosan Kovácsik.

 

Igaz, csak egyszer hagyhatta el győztesként a pályát a fehérváriak ellen.

 

Remili kedvenc ellenfele a Vidi: ez 11. tétmeccse ellene, 5. gólja. Ennél többször egyik csapat ellen sem lépett pályára a támadó középpályás, szélső.

Sárgalap
33'

Pátkai Máté kap sárgát Vida letalpalásáért.

 

Hat perc alatt hat kornert rúgott Haraszti.

 
33'

Haraszti sokadik szögletét éppen csak eléri középütt fejjel Stopira, irányítani azonban nem tudja a labdát a védő.

 

Debreceni volt az a bátor ember.

 
30'

Haraszti lövését meg fejjel blokkolja egy bátor vasasos.

 
29'

Indul a bal, indul a balon Stopira, de beadása nem jut át a Debreceni, Korcsmár pároson.

Csere

Horváth reagált: Pölöskei le, Filipe Oliveira be. Védekező középpályás helyett szélső.

 
26'

Szerencséje sincs a Vidinek: Risztevszki borzalmas hazaadását éppen csak nem éri el Suljic.

 
26'

Suljic passzát Feczesin átrúgja Szombathelyre. Mintegy 18 méterről.

 

Ahhoz képest ennyi az állás, hogy a piros-kékek a legutóbbi hat idegenbeli NB I-es mérkőzésükön mindössze egy gólt szereztek...

 

Jellemző a hazaiak hangulatára, hogy Pátkai és Suljic látványosan és hangosan összevész egymással.

 
20'

Debreceni kifejeli középen Szolnoki jobb oldali bedobását.

 

Remili 23. idénybeli bajnokiján 6. gólját szerezte az imént, két assziszt mellett.

Gól
18'

REMILI VISZONT NEM CICÓZIK, NULLA KETTŐ! Novák cselezget a 16-os jobb sarka előtt, beadását Vida tovább teszi Remili Mohamedhez, aki jobbal 11-ről a jobb sarkot veszi célba, félmagas lövéssel. Kovácsik vetődik, de csak beleütni tud a labdába, amely az ő kezéről kerül a jobb felsőbe: 0–2!

 
18'

Haraszti szabadrúgása is Hermány-csemegeként végzi.

Sárgalap
16'

Hangya Szilveszter fellöki Suljicot, itt az első sárga.

 

A partjelző éppen vonalban állt, és továbbengedte az akciót.

Gól
14'

VEZET A VASAS! Berecz ugratja ki  a leshatáron Remili Mohamedet, aki betör a 16-osra, és három lépés után jobbal okosan a kapu közepébe emel. 0–1!

 
13'

Szolnoki szokásos hatalmas bedobását kifejeli Debreceni, Géresi a 16-osról a kapushoz emeli a labdát.

 
10'

Géresi kicselezi a nála jóval tapasztaltabb Korcsmárt, de a beadás Hermány zsákmánya lesz.

 
7'

Géresi és Suljic szemre is tetszetősen készít elő Harasztinak, aki a 16-os elől, kissé balról jobbal nem sokkal téveszti el a túlsó felsőt.

 
5'

Géresi bal oldali beadását Suljic az ötös bal sarkának előteréből ballal a léc fölé vágja. ÚJABB HAZAI HELYZET!

 
4'

Szolnoki kéri a jobbon a labdát, Haraszti indítja, a védő bead egy csel után, Géresi az ötös elől, kissé jobbról kapura lő, Hermány azonban védeni tud a rövid sarok előtt, védői meg kivágják a kipattanót.

 

Ádám szerencsét próbál a 16-os elől, de a ballábas lövés jócskán elkerüli a kaput.

Kezdőrúgás
1'

ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

 

A hazaiak piros-kék mezben és piros nadrágban, a vendégek kislibazöld-kislibasárga mezben és fehér nadrágban.

 

NB I, 27. forduló, április 9., 18.00. Sóstói Stadion, 1287 néző. Játékvezető: Farkas Ádám.

A hazai kispadon: Danilovics (k.), Lang, Fejes, Nego, Oliveira, Sejben és Tischler.

A vendégekén: Nagy G. (k.), Grúz, Preklet, Adamovics, Ferenczi I. és Ignatidisz.

 

„Egy napunk volt arra, hogy a játékosok lerázzák magukról a vereség okozta csalódást. Ami fontos: arra kell összpontosítanunk, amit jól végeztünk el az előző meccsen, főleg annak első félidejében. Lényeges, hogy megfelelő játékrenddel álljunk fel, ugyanis egy jó játékerőt képviselő ellenfél következik. Egy hét alatt ez lesz a harmadik mérkőzésünk, szeretnénk természetesen itt is jól szerepelni. Annyi speciális mindenképpen volt a felkészülésünkben, hogy kicsit változtatnunk kellett a taktikán, aminek célja, hogy a lehető legjobb eredményt el tudjuk érni. Lesz keresnivalónk, még akkor is, ha a kiállítás miatt egy kicsit variálni kell” – így a vasasfc.hu-n a fővárosi mester, Michael Oenning.

 

„Örülök, hogy a Debrecen ellen egy fontos mérkőzésen ért véget a nyeretlenségi szériánk, most azon vagyunk, hogy győzelmi sorozatot építsünk a keddi siker után. Nyilván jót tett az öltözőnek a három pont és az, hogy felléptünk a negyedik helyre, az a célunk, hogy a mai forduló után már újra ott legyünk a dobogón is – persze ez nem csak rajtunk múlik. A Vasasnak éppúgy szüksége van minden egyes pontra, mint nekünk, hiszen a kiesés elkerüléséért vívott harc ugyanolyan nüanszokon múlik, mint a második és a harmadik hely sorsa. Az angyalföldiek el is értek néhány jó eredményt a közelmúltban, az Újpestet például izgalmas meccsen múlták felül a múlt héten, biztosan nagyon motiváltan érkeznek, de ezen a téren nekünk sincs problémánk. Ugyanúgy türelmesen kell járatnunk a labdát, mint kedden, ki kell használnunk a helyzeteinket és szurkolóink biztatása mellett a Pancho Arénában kell tartanunk a pontokat ma este is!” – így a vidi.hu-n a hazaiak mestere, Horváth Ferenc.

 

Egy kis örökmérleg: 87 élvonalbeli bajnoki, 26 fővárosi és 36 vidis sikerrel, 113, ill. 126 rúgott góllal.

Csere

JÖTTEK-MENTEK!
A Viditől a Vasashoz:

2013, Izing Martin
2011, Kocsis Gábor, ingyen
2011, Farkas Balázs, i.
2011, Halasi Péter, i.
2010, Présinger Ádám, kölcsönbe
2010, Ponczók Csaba, k.
2010, Artur Papizsanszkij, i.
2009,  Czuczi Mátyás, i.
A Vasastól a Vidihez:
2003, Horváth Gábor
2002, Tóth Norbert
2001, Bekő Balázs
2000, Zombori Zalán, i.
1998, Zoran Kuntics
1996, Bíró Szabolcs

Sárgalap

Eltiltott a hazai Simon Á. (öt sárga lap) és a fővárosi Pavlov (piros lap).

Sérülés

A Viditől (a továbbiakban: a hazaiak) Danilovics (combizomhúzódás) sérült, a vendégektől Czvitkovics és Osváth (mindkettő térdműtét után) maródi.

 

„Megszerezhető három pontot hagytunk Sopronban, annál is inkább, mert a Haladásnak az első félidőben sansza sem volt. De nem kesergünk, előrenézünk. Miután minden meccs élet-halál kérdés a számunkra, minimum egy pontért utazunk Felcsútra. Tudjuk, hogy a Videoton tapasztalt csapat, hogy gólerős támadói vannak, de egyszerűen nem maradhatunk alul” – így Debreceni András, a Vasas középhátvédje.

 

„Voltak keserves napjaim, de az sosem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyjam. Szerencsére sokan támogattak, az edzők is azzal biztattak, nem az számít, U12-esként hol tartok, hanem hogy hol leszek tíz év múlva, én pedig rendre keményen edzettem azért, hogy eljussak a Vidi felnőttcsapatáig.”

 

Találni példát arra nem is keveset, hogy a tehetséges, a labdával jól bánó növendéket elveszíti a magyar futball, mert edzői az eredménykényszerben a fizikailag fejlettebb társakat preferálják, Géresi szerencsére nem adta fel.

 

„Pedig az elmúlt évadban még elég hullámzó formát mutattam, némi időbe telt, mire megszoktam, hogy nem gyerekek, hanem felnőttek ellen játszom, akik sokkal keményebbek, fizikailag erősebbek, bele kellett rázódnom ebbe a futballba. Technikailag nem volt problémám. Amúgy pedig korántsem volt egyenes az utam a Videoton első csapatába. Édesapám nagy futballrajongó, már négy-öt évesen a labdát kergettem. A Vidiben kezdtem igazoltan játszani, és egy felcsúti kitérőt leszámítva nem is igen futballoztam máshol, de visszagondolva az utánpótlásban töltött évekre, mindig is az utolsók közt voltam, keveset játszottam. Felcsúton is, Fehérváron is, talán amiatt, mert későn érő típus vagyok, fizikailag mindig a gyengébbek közé tartoztam.”

 

Az út, amelyen elindult, legalábbis ígéretes, a teljesítmény pedig felfelé ívelő. A 2014–2015-ös idényben még „csak” kilenc gólt vágott az NB III-ban a Vidi második együttesében, a mostani szezonban fél év alatt tízet.

 

„Horváth Ferenc szerencsére nem hezitál csapatba vezényelni a fiatalokat, érzem is a bizalmat – mondja a 21 éves Géresi Krisztián. – Az edzőm, ha jót lát, dicsér, ha rosszat, ha hibát, akkor pedig javít. Azt nem tudom, a hétközi produkcióval bejátszottam-e magam a csapatba, remélem persze, hogy igen, de folyamatosan bizonyítani kell ahhoz, hogy állandó helyet követeljek magamnak. Az a terv.”

 

Meglehet, az ősszel kevesen tippeltek volna úgy, hogy április elején lesz egy bajnoki, amelyen a Haraszti Zsolt, Asmir Suljic, Géresi Krisztián, Feczesin Róbert alkotta fehérvári támadósorból a saját nevelés Géresi nyújtja a legpompásabb teljesítményt, a Debrecen ellen viszont így esett. Ez azt is bizonyítja, bátran mély vízbe lehet dobni az ifjakat.

 

A billentyűknél: B. J.

 

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A VIDEOTON–VASAS LABDARÚGÓ NB I-ES MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!